A gyepszőnyeg eredésének sebessége több tényezős kérdés, ugyanakkor a leginkább befolyásoló tényezője a hőmérséklet. Hidegben úgy, mint koratavasszal vagy koraősszel a gyepszőnyeg legyökeresedése akár két hónapot is igénybe vehet, míg nyáron megfelelő öntözés és trágyázás mellett szűk három hét is lehet.
Ez idő alatt a gyepet használni nem célszerű! Ez persze nem jelenti azt, hogy nem sétálhatunk rajta vagy ilyenek. Persze hogy rámehetünk, hiszen a füvet le is kell vágnunk 6-8 naponta (nyáron), csak annyit jelent, hogy komoly igénybevételnek nem szabad kitenni. Ha tehetjük, akkor a nyíráson kívül ne használjuk addig, amíg le nem gyökeresedik. Sőt, a fűnyíráskor is kíméljük a gyepet azzal, hogy a fűnyírót óvatosan kezeljük és nagyon éles pengével vágjuk azt.
A nyári hónapokban telepített gyepszőnyegre még komolyabban figyelni kell a terhelés tekintetében, mivel ilyenkor a gyepet „szinte” folyamatosan kell öntözni. Bár a talaj előkészítési munkák tartalmazzák ilyenkor az aprólékos tömörítést és megművelést, azonban a rengeteg víz miatt enyhén süppedőssé válhat a felszín, ami több okból is problémát okozhat. Ilyenkor a még legyökeresedés alatt álló gyepszőnyeg illesztései nagyon könnyen elmozdulnak és a lépéseink helyén besüppedt talaj később göröngyös vagy levegőbuborékos lehet. A levegőbuborékok fokozottan penészedés veszélyes felületek lehetnek, míg a göröngyöket pedig a fűnyíró pengéje darálhatja le. Ezért nagyon fontos, hogy megmaradjon a talajszínt és a gyepszőnyeg egyenletessége.
Fontos megjegyeznem a gyepszőnyeg témájában a legtöbbet előforduló baklövést, ami az automata öntözőrendszer elhagyása. Nem lehet 100 m2 nagyobb gyepszőnyeggel terített felületet kielégítő módon megöntözni más megoldással, mint az automata öntözőberendezés. Sajnos jó néhány esetben volt részem meggyőződni erről, mikor is egy-két hét elteltével sikítva hívtak, hogy azonnal telepítsem le az öntözőt, mert több száz m2 gyepszőnyeg fog napokon belül tönkremenni! Pedig locsolták! Locsolták bólogató öntözővel, locsolták slaggal meg ki tudja még mivel sok-sok órán keresztül és még sem lett jó a kánikulában.